Értékeink számbavételén túl fontos feladat, hogy élővé tegyük ezeket - jelentette ki az Agrárminisztérium kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosa pénteken Várpalotán.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
A 2010-ben indított nemzeti parki termék védjegyrendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket - mondta V. Németh Zsolt.
Cselekvő zöldpolitikára, ezen belül olyan szemléletformáló fejlesztésekre van szükség, mint a KlimAdat projekt, amely az éghajlatváltozás magyarországi hatásainak feltérképezését szolgálja - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős áll
A környezetvédelem a tartós, kiegyensúlyozott fejlődést segíti - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára kedden Budapesten, egy nemzetközi tanácskozás résztvevőit üdvözölve.
A kormány kiemelten kezeli a magyar emberek egészségének javítását, így a népbetegségeket okozó rossz szokások, mint a dohányzás, a mozgásszegény életmód, az egészségtelen étkezés visszaszorítására, de leginkább a levegő szennyezettségének a javítására törekszik.
Az elmúlt évtizedek egyértelmű nyertese a természetvédelem, azért kell dolgozni, hogy a természet is nyertessé váljon.
Az elmúlt évtizedek egyértelmű nyertese a természetvédelem, azért kell dolgozni, hogy a természet is nyertessé váljon.
Szerző: Vya
itt:
Mezőgazdaság
Idén már harmadik alkalommal hirdette meg a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a zártkerti revitalizációs programot, 34 település mintaprogramja valósulhat meg 300 millió forintos támogatással - mondta a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a 2017. évi zártkerti
Szerző: Vya
itt:
környezetvédelem, Mezőgazdaság
A hulladékgazdálkodással kapcsolatos lakossági szemléletformálásra, a környezettudatos gondolkodás erősítésére 200 millió forint összegben írnak ki pályázatot civil szervezetek, önkormányzatok és egyházak részére - közölte a Földművelésügyi Minisztériumnál (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) "Az év tanyája" díj elnyerésére pályázatot hirdetett, amelyre augusztus 31-éig lehet jelentkezni - jelentette be V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár hétfőn, sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) az Év tanyája díj elnyerésére pályázatot hirdetett, amelyre augusztus 31-éig lehet jelentkezni - jelentette be V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár hétfőn, sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Hévízi-tó körüli leromlott állapotú erdő- és gyepterületek rekonstrukciója, a nem honos fajok eltávolítása érdekében átfogó tóvédelmi program indul Hévízen és környezetében közel 662 millió forintos támogatásból - közölte a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungar